Új néven

A biztonságos életnek hirtelen vége lett. Hyung Yee egyedül volt, szállás nélkül Tokió, a nagyváros poklában. Járta a szálláshelyeket, de sehol sem tudott szobát bérelni. Végül, teljesen kimerülve, a honvágytól gyötörve rá kellet jönnie, hogy ő csak egy nemkívánatos koreai egy idegen országban. De a legyőzöttségnek ebben a pillanatában összeszedte magát, és eldöntötte: érvényesülni fog valamilyen más területen. Végül sikerült egy szobát bérelnie az Oyama családnál, Tokió külvárosában. Ők is koreai származásúak voltak, és megsajnálták elveszett honfitársukat. A fiatal Hyung Yee ekkor nevét is megváltoztatta, felvett egy japán nevet. A család neve után, amelyik szállást adott neki, Yee a Masutatsu Oyama nevet vette fel.
Masutatsu Oyama, a Takushoku egyetemen kezdett, ami híres volt a harci művészetekben való résztvevőiről. Ez volt az a hely, ahol a Shotokan karate is szilárd bázist talált. A fiatal Oyama dzsúdóval kezdett, és újrakezdte az ökölvívást is. Egyszer véletlenül tanúja volt egy karate edzésnek, és teljesen a hatása alá került Teljesen más volt a légkör , a technikák mások voltak, mint azok, amiket addig látott. Megkereste a Shotokan legfőbb dojóját Zoshigayában, hogy a legjobb oktatók vezetése alatt tanulhasson.

A dojót Yoshitaka “Giko” Funakoshi vezette. Giko felügyelete alatt Oyama két éven át lelkesen edzett minden nap. Az elszigetelődés és egyedüllét, amiben külföldi származása miatt volt része, még elhivatottabbá tette. Hogy állni tudja tanulása költségeit, és hogy több olcsóbb ételt tudjon vásárolni, az iskola éttermében mint segéd helyezkedett el. Kemény élet volt, csupa munka, tanulás és edzés, reggel öttől este nyolcig. 1941-42-ben kezdett Nei-Chi Sónáll (ChoHyung Ju) edzeni.
So szintén koreai volt, ugyanabból a tartományból származott, mint Oyama. Ő a Goju-ryu stílust tanította, egyike volt Gogen Yamaguchi legjobb tanítványainak. Hamar barátságot kötöttek, és Oyama két évig tanult So irányítása alatt. Oyama ekkor, második dan fokozattal, tizenhét-tizennyolc évesen hagyta ott a Shotokan stílust, valószínűleg kizárólag szociális okok miatt.